Európai standardok a drogmegelőzésben
(European standards in evidence for drug prevention) - az Európai Unió által támogatott projekt

 

Uniós szinten jelenleg nincs közösen elfogadott útmutatás arra vonatkozóan, hogy hogyan fejlesszünk és valósítsunk meg bizonyítékokon alapuló drogmegelőzési célzatú programokat. Az EMCCDA sokféle eszközt fejlesztett, melyek segítik a megelőző munka minőségének fejlődését, mint például egy értékelési és kutatás módszertani útmutatásokat tartalmazó adatbázis fejlesztése, vagy a különböző prevenciós programokat tartalmazó EU adatbázis (EDDRA). Azonban a megelőző munkához tudományosan elfogadott standardok az EU-ban nem kerültek kidolgozásra és elfogadásra. Ebből következően iatrogén hatások máig jellemzőek különböző programok eredményeképpen (pl. bumeráng hatás – nem megfelelően megtervezett és megvalósított programok eredményeképpen emelkedik a célcsoportban a drogok felé irányuló érdeklődés, kockázatkeresés). Ezzel szemben a tagállamok mindegyikében van egyfajta elvárás, hogy olyan minimum sztenderdek kerüljenek közösen kidolgozásra és elfogadásra, melyek segítik mind a gyakorlati szakembereket, mind a döntéshozókat abban, hogy megfelelő bizonyítékokon alapuló programokat valósítsanak meg és támogassanak. Jelen európai uniós támogatású projekt fő célja éppen ezért a tudomány, a szakmapolitika és a gyakorlat közötti kapcsolat megteremtése. A 7 európai ország (Egyesült Királyság, Olaszország, Spanyolország, Magyarország, Románia, Lengyelország) együttműködésében megvalósuló munka során a különböző kulturális különbségeket, valamint az egyes partnerek eddigi tapasztalatait figyelembe véve a drogmegelőzés területén bizonyítékokon alapuló minimum standardok kidolgozására kerül sor, melyek mind a gyakorlati szakembereket, mind a döntéshozókat segítik a megelőzés területén a legjobb gyakorlatok kialakításában, kiválasztásában, támogatásában. A projekt 2009 januárjában indult, teljes időtartama 24 hónap.
A tevékenység végső célja olyan szakmai standardok kimunkálása, amelyek iránymutatást adnak a programok kivitelezését (pl. modellek, elvek és konkrét tartalmak, eredmények, végrehajtás), a kimeneteket (pl. értékelés, hatékonyságmutatók), a publikációt, képzést, képzési anyagokat vagy a közösségi együttműködést illetően. A megvalósítás során megtörténik a meglévő standardok felülvizsgálata, kialakításra kerülnek maguk a prevenciós standardok, valamint különböző korszerű technikákkal biztosítják a szakmai konszenzus létrejöttét az érdekelt felek között.

©   Nemzeti Drogmegelőzési Intézet 2009  |  oldaltérkép   |   adminisztrátor