Önkormányzatiság és a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok világa
(XI. országos KEF konferencia)

Időpont: 2007. május 31.

Helyszín: Danubius Hotel Gellért ( 1111 Budapest, Szent Gellért tér 1. )

A tizenegyedik alkalommal megrendezésre kerülő KEF konferencia alapvetően az önkormányzatok csúcsvezetése és a koordinációs struktúrák együttműködésével foglalkozott. Ennek megfelelően a konferencia meghívottai a helyi KEF-ek vezetői, képviselői mellett az ország különböző városaiban tevékenykedő önkormányzati vezetők, érintett minisztériumi vezető képviselők voltak.

A magyarországi drogprobléma nagyságának és fontosabb kérdéseinek rövid áttekintésén kívül a rendezvény bemutatta az önkormányzatok felelős vezetői számára a KEF munkájának eddig elért eredményeit, az országos hálózatot, egyúttal lehetőséget adott arra, hogy az önkormányzatok vezetői megosszák a résztvevőkkel a jelenséggel kapcsolatos vélekedéseiket és elkötelezettségeiket. A KEF munkája szempontjából fontos minisztériumok (Szociális és Munkaügyi Minisztérium, valamint az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium) felelős vezetői körvonalazták a támogatási lehetőségeket, esélyeket a kábítószerügyi koordináció helyi színtű megvalósulásának elősegítésére. Egy városi és egy budapesti kerületi polgármester bemutatták jó gyakorlataikat a tekintetben, hogy miként aknázzák ki a KEF mint helyi szakmai tanácsadó testület szakértelmét a kábítószerüggyel kapcsolatos akár közvetett, akár közvetlen helyi döntések során. Végezetül a különböző szinteken és területeken tevékenykedő érintett szakemberek és felelős vezetők kerekasztal beszélgetés keretében ütköztették nézeteiket a téma helyi szintű kezelésének, így a KEF munkájának leghatékonyabb támogatása tekintetében, valamint felvázoltak egy jövőképet a KEF szakmai közössége és az önkormányzat világa közötti hatékonyabb együttműködés megvalósulása érdekében.

Letölthető dokumentumok:
Program
Felvinczi Katalin: KEF-ek működése, eddig elért eredmények.ppt
Portörő Péter: UMFT.rar
Szappanos Péter: A KEF működése, eddig elért eredmények, Szolnok .rar
Topolánszky Ákos: Rövid körkép a magyarországi drogproblémáról .rar

©   Nemzeti Drogmegelőzési Intézet 2009  |   oldaltérkép   |   adminisztrátor